Emlékek zápora...83.rész.

 Akkor egy kisebb vélemény..Nos szeretném megköszönni annak az 54 embernek aki fel iratkozott, és köszönöm akik szoktak egyszer kétszer kommentelni. Nagyon jól esik, de sokszor mondjátok, hogy hozzak már új részt. Én már pedig kitűztem egy komment határt, akkor tegyetek érte. Nagyon szeretem ezt a blogot írni, és hoznám az új részeket, de hiába mondjátok, hogy írjak, ha ti nem tesztek érte semmit. Mindenkit nagyon szeretek, mert egyedül miattatok csinálom, amúgy már rég abba hagytam volna. De ezek után komolyan elgondolkozom a 2. évadon, hogy van-e értelme. Sokan azt gondolhatjátok, hogy miért vagyok ilyen? Más örülne 2 kommentnek, nekem meg 7 kell. Azt hiszem nem tűztem ki nagy komment határt. Valamikor 5-7 kommentet kérek, azt hiszem ez elfogadható ahol ennyi a feliratkozó. De nem baj, remélem ez majd változik, ha nem biztos, hogy lerövidítem a blogot. Sajnálom, és amúgy 5 KOMMENT és következő rész. Jó olvasást.

Ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=ePLKJSfjb8M (Ha vége, játszd újra.)

 Este 9 óra fele, James elfuvarozott Louis házához. Mély levegőt vettem, majd kiszálltam az autóból. James mosolya egy kicsit megnyugtatott. Becsuktam magam után az ajtót, és elindultam az ajtó felé. Benyitottam. Louis ott ült a kanapén, szundikált. Eleanor valószínűsítem fürdik, ugyanis víz csobogás hallatszik fentről. Gondoltam kikapcsolom a TV-t, de a távirányító Louis kezében pihent. Közelebb mentem, és óvatosan próbáltam kezéből kihúzni a kapcsolót. Ahogy megmozgattam a műanyag tárgyat, Louis felemelte a fejét.
-Sajnálom, nem akartalak felkelteni, csak gondoltam kikapcsolom a TV-t-motyogtam.
-Nem baj, úgysem kéne itt aludnom-mondta és felállt.
Louis elindult a lépcső felé, majd lépegetett a fokokon felfelé. Gondoltam haragszik rám, azért nem maradt velem beszélni, vagy csak szimplán fáradt. Nem foglalkoztam sokáig ezzel a dologgal, vettem egy mély levegőt, kikapcsoltam a TV-t, majd elindultam a szobám felé. Bementem a fürdőszobába, ajtót magamra csuktam és bezártam. Ruháimat lomhán dobtam a földre, fehérneműmmel együtt. Elindultam a zuhanyzó felé, és ahogy beléptem megnyitottam a csapot. A forró cseppek égették eleinte a bőrömet, de hamar megszoktam. Rózsa illatú tusfürdőt nyomtam a kezemre, majd kentem szét a testemen. Lemostam magamról, és egy ideig hagytam magam áztatni. Pár perc múlva elállítottam a csapot, és kiszálltam. A tükör bepárásodott a meleg víz hatására. Elő vettem kék színű fogkefém, kevés fogkrémet nyomtam rá, és elkezdtem fogaim mosni. Majd kiöblítettem a szám, és a mosdó kagylóra támaszkodtam. Elbambultam magam láttán a tükörben. Ahogy már mondtam nem az vagyok aki régen. Döntenem kell, tudnom kell mitől lesz nekem jobb. És másnak mitől lesz jobb. Hiába gondolkozok azon, hogy Harryvel újra összejövünk, és együtt éljük le az életünket, mindig az a kép jut eszembe amit én végig szenvedtem míg ő más lánnyal hancúrozott. Mindennél jobban szeretem, de itt van James, akiben egyre jobban megbízok, aztán Louis..Aki most talán megharagudott rám, amin nem is csodálkozom. Minél többet gondolkozom annál jobban fáj a fejem. Elég mára ez a folytonos agyalás. Kiengedtem hosszú szőke hajam, lomhán omlott vállamra. Pizsamám felvétele után, kimentem a fürdőszobából, villanyt lekapcsoltam és lefeküdtem aludni.

***

Rosszul aludtam. Bal lábbal keltem fel. Egész este szakadt az eső, és dörgött villámlott. Kis korom óta utálom a dörgést, annyira hangos és mindig megijedek tőle. Ha mellettem lett volna valaki nem féltem volna ennyire. Ráadásul a fejem majd szét hasad és szerencsére levertem a helyéről az órát is. Eltörtem. Remélem erre nincsen ilyen babona. Felöltöztem, és lementem a földszintre. Eleanor ébren volt, és éppen vajas kenyeret kent. Kedvesen rám mosolygott.
-Jó reggelt, kenjek neked is?-kérdezett.
-Nem köszönöm.-motyogtam.
-Jól vagy? Kicsit le vagy sápadva.-tette le kezéből a dolgokat és oda jött mellém.
-Fáj a fejem. És nagyon rosszul aludtam. Egyébként semmi baj-mondtam.
-A helyedben elmennék egy orvoshoz.-aggodalmaskodott.
-Ha rosszabb lesz ígérem elmegyek-mosolyogtam rá.
Elmosolyodott Eleanor, és vissza ment tovább kenni a kenyeret. Louis is belépett még pizsama gatyában, meztelen felső testtel. Kínos volt őt így látnom, nem ez az első alkalom. Elfordultam, nem akartam érzéseimet kimutatnom, biztos vörös lehet most a fejem. Reggeli csókkal köszöntötte Eleanort, majd rám nézett.
-Ez az enyém?-kérdezte meg Eltől.
-Igen-válaszolt.
-Ma mész valahova?-kérdezgette Eleanort.
-Aha, elszaladok anyuhoz, aztán meg elnézek egy állás interjúra-mosolygott.
-Milyen állás?-kérdeztem meg.
-A hollisterben egy embert keresnek, gondoltam elmegyek és megpróbálom-mosolygott.
-Jól teszed-nevetett Louis-Mikor indulsz?
-Most, úgy hogy sziasztok-mondta és órájára pillantva elindult kifelé az ajtón.
Hallottuk az ajtó csapódását. Felálltam a székről, és elindultam kifele.
-Nem akarom, hogy elköltözz-akadályozott meg egy hang.
-Tessék?-kérdeztem vissza és vissza fordultam.
-Nem akarom,hogy elköltözz. Hiába hiszed azt.Csak próbáltam reálisan látni a dolgokat. Harry fülig szerelmes, de nem veszed észre. Mikor észre veszed, már nem lesz ott. Ne hagyd elveszni-oktatott szokása szerint, mire vállat vontam-Stacy kérlek higgy nekem. Nagyon fontos vagy nekem, ahogyan Harry is. Nem akarlak elveszíteni titeket, és talán jobb lenne, ha együtt látnálak titeket. Könnyebb lenne-halkult el.
-Miért lenne könnyebb? Ezt hogy érted?-kérdeztem vissza.
-Ennyi az idő? Nekem készülnöm kell, mert megyek a stúdióba-mondta és felállt.
-Louis, hogy értetted?-kérdeztem de felviharzott az emeletre.
Nem mehettem utána, még félre értené a helyzetet, és akár kihasználná. Vissza ültem a székre, és néztem ki a fejemből. Pár percre rá Louis viharzó testét láttam elsuhanni mellettem, majd hirtelen megállt és rám nézett.
-Kérlek-suttogta fülembe majd elment.
Ajtó csapását hallottam. Egyedül vagyok. Megint. Talán jobb, hogy tudok gondolkozni. Már megint. Mindig csak az agyalás, ebbe fogok egyszer bele őrülni. De nincs más választásom. Kiültem a teraszra, és a friss levegőt mélyen szívtam be orromon. Kisebb lendületet adott, és felébresztett a hideg szellő ahogy arcomhoz ért. Hideg van. Kezem libabőrös lett, ahogy megcsípte a tél hidegje. Szemeim becsuktam és elképzeltem magam előtt mi lenne ha.. Mi lenne ha nem itt lennék? Ha nem jöttem volna el ide? Talán most egyetemen ülnék, és várnám a dolgozataim jegyét, és nem az agyalnék mi lenne a jobb nekem. Mi lett volna akkor ha ez az egész nem derül ki? Hazugságban "boldog" párkapcsolatban élnék. Összeszedtem magam, és elindultam az ajtó felé. Én is elmentem itthonról. A ház üres. A közeli játszó tér előtt sétáltam el. A gyerekek boldogan játszottak és szaladgáltak. Eszembe juttatta a gyermek kori emlékeimet. Amikor még Bella kicsi volt, és anyu levitt minket a játszótérre. Ahogy boldogan futottam vele, és felkaptam, hogy megpörgessem.Akaratlanul is elmosolyodtam. Irigylem ezeket a gyerekeket. Nem kell foglalkozniuk, azzal ki mit gondol róluk, mit tesznek. Bármit is csinálnak poénosnak és aranyosnak minősül. Változni fog. Változnak az idők, változunk. Mindenki. Ez alól nincs kivétel. Bárcsak egy gyerek lehetnék, akinek nem kell semmivel sem törődni, csak azzal amit éppen tenni akar. Emlékszem a régi óvódás szerelmekre. A padra ahol elcsattant az első csókom. Az iskolára ahova jártam. Ahol megismertem a barátaimat. A parkra, ahol elsőnek vallottak nekem szerelmet. A kisebb fesztiválokra amiket a barátnőimmel, végig nevettünk. Emlékszem a temetőre, ahova minden héten kimentem, nagymamám sírjához. Emlékszem, hogy neki vettem elsőnek virágot a saját zsebpénzemből. Emlékszem, amikor egyszer eltűntem otthonról, mert el mentem a sírhoz, ahol kisírtam minden búbánatom mamának, és bár nem él, mégis megértett. Ezt az érzést nem értheti senki, csak én. Emlékszem ahogy anyu talált meg, és magához szorított. Anyu mindig segített mindenben. A tanulásban, az első szerelemben, és mindenben. Neki köszönhetem a legtöbbet. Tovább mentem, és mindenhol szerelmes párokat láttam. Az emlékek hirtelen törtek fel, de jó volt mentálisan újra át élni. Leültem egy padra,szemeim becsuktam, hagytam hogy fantáziám vezesse gondolataimat. Nem ment. Az emlékek csak úgy jöttek. Emlékszem amikor apukám megvette az első biciklimet. Három kerekű, piros színű bicikli volt. Emlékszem amikor anyu elvitt egy jelmez kölcsönzőbe a farsang miatt. Indián akartam lenni. Felpróbáltam egy ruhát, de nem annyira tetszett. Kinéztem az ablakon és egy gyönyörű menyasszonyi ruhát láttam meg a túl oldalon. Akkor elhatároztam, hogy olyan ruhába fogok férjhez menni. Szemeim megkönnyesedtek, ahogy az emlékeket újra éltem. Gyermek koromban nem gondoltam arra, hogy ilyen nehéz lesz felnőttnek, és önállónak lenni. Akkor még anyuba kapaszkodtam, mára magamba kell. Egy kislány tanult előttem megtanulni biciklizni, az apukája segített neki, és az anyukája fényképeket készített róla. Emlékeket. Örök emlékeket. Azt hiszem ez a legfontosabb az életben. Legalábbis az egyik legfontosabb. A kislány elesett, és sírni kezdett. Az apukája lágyan ölelte magához, és mondogatta neki: -Sikerülni fog, megtudod csinálni egyedül is!.- Elgondolkodtató. A kislány letörölte könnyeit, és felült a biciklire. Elbiciklizett az anyukájáig, majd nevetve állt fel,és szaladt az apukájához, aki rettentő büszke volt rá. Mosolyogtam a történteken. Helyes család volt. Már tudom mit kell tennem. Nem habozhatok, cselekednem kell. Hogy végleges döntés azt nem tudom, de azt igen, most ezt kell tennem. Jól döntök? Nem tudom, de erre van szükségem. Szükségem van egy emberre aki megvéd, aki meghallgat, aki szeret. Egy olyan emberre aki senkit sem pótolhat. Az idő gyorsan eltelt. 10kor jöttem el Louisék házától, most pedig délután 4 óra van. Egész nap gondolkodtam, és meghoztam a döntésemet. Tudom, most mit kell tennem. Talán megbánom, de nem érdekel. Meg kell tennem.
Haza siettem, és az emeletre szaladtam fel. Telefonomat kihúztam a zsebemből, és üzenetet írtam.
-Tudom mit kell tennem. Remélem nem fogsz megharagudni..Stacy xx-küldtem el az üzenetet négy fontos személynek. Jamesnek, Louisnak, Eleanornak, és Harrynek. Nem gondolkoztam csak cselekedtem. Hallottam ahogy a telefonomon újabb-és újabb sms érkezik. Válaszoltak. Nem nézem meg őket. Sietek a teendőmmel ahogy csak tudok. Összepakoltam. Írtam egy levelet, melyet Louisék hálószobájában hagytam az éjjeli szekrényen. Ez állt benne:
-"Sokáig gondolkoztam mit kéne tennem. Az hogy idejöttem életem egyik legjobb döntése volt, de el kell, hogy menjek. Nem maradhatok. Ti lettetek a második családom, de az igazi családomat nem hagyhatom elveszni. Azt hiszem jobb lesz ha elutazok, és elfelejt mindenki. Szeretlek titeket, remélem megértitek a döntésem. Stacy xx"
Kihúztam bőröndjeimet, és taxit fogtam magamnak. Vetettem egy utolsó pillantást a házra, melyben ideiglenesen laktam. A taxisnak mondtam merre vigyen. A repülőtér előtt egy kerülőt tettem. Harry és az én házamba mentem. A kulcsaimat elő kotorva kinyitottam és beljebb mentem. Érdekes volt, hogy tisztaság van. Minden helységet átjártam, hátra hagyva a szobát, ahol a legszebb dolgok történtek. Ahogy este átölelt, ahogy megcsókolt, ahogy magához szorított. Azt hiszem nincs ennél szebb és jobb dolog az életben. Hiányozni fognak ezek a dolgok, de túl kell lépnem. Nekem is, és Harrynek is. Talán ez lesz a legnehezebb, de idővel megérti miért történtek így a dolgok. Neki is írtam üzenetet, melyet szintén az ő éjjeli szekrényére tettem:
-"Harry, az a nap amikor találkoztunk még mindig a fejemben van. Rengeteg hullámvölgyön mentünk keresztül, de mindig kitartottunk egymás mellett. Szeretlek, de talán nekünk már nem kellene együtt lennünk. Én nem vagyok a hazugság híve, ahogy tudom te sem, még is elhallgattál egy igen fontos dolgot. Nem hibáztatlak. Megértettem. Talán még szeretsz és nem akarod, hogy ez történjen. De azt biztosíthatom, hogy nekem te voltál az első igazi szerelmem, akivel minden megtörtént. Hálás vagyok neked azért amit értem tettél, és azt hogy velem voltál. Soha nem foglak elfelejteni. Stacy xx"-
Megkönnyeztem ahogy leírtam érzéseimet egy papírra. Talán ha minden egyes érzést, amit most érzek leírnám, akár 10 oldal is lehetne egy A/4es papíron. Fel vagyok kavarva, és még mindig nem tudom mi a jó döntés. Talán jó lesz ez így. Ismétlem talán. Esetleg a jövőben még lehetünk barátok, nem mintha most nem lennénk. Még egyszer végignéztem a ház minden porcikáját, és megálltam a földszinten az egyik falnál. A fal neve: Soha ne hagyd veszni a dolgokat...Emlékszem ahogy egyszer ezt mondtam Harrynek, mire ő megcsókolt. A falon, mindenféle kép volt kettőnkről, és az együttesről. Talán több kép volt rólam és róla, mint a fiúkról. Könnyeim lecsordultak az arcomon. Elértem az ajtót, megfordultam és egy utolsó mély lélegzetet vettem. Szemem könnyesek és pirosak voltak. Semmit nem bántam meg ami itt történt velem. Azt hiszem. Kimentem a házból, és beültem a taxiba. Utolsó pillantást vetettem a házra, és a kocsi elindult. Egyenesen a reptérre, ahol a repülőgép nem sokára indul Magyarországra.
Nem kellett sokáig várnom a repülőgépre. Felszálltam, és az egyik ablak melletti helyre ültem le. Sírni kezdtem, de ezután talán minden jó lesz. Jobb...


Ide is írok. Remélem tetszett az új rész, és egy része, amiket leírtam az emlékeknek, velem történt meg. És ti lehet,hogy nem, de én elsírtam magam. Köszönöm,hogy olvassátok a blogomat. Imádlak titeket!