2// Ez mind hiányzik...8.rész.

Sziasztok! Vége a blogszüneteltetésnek, megjöttem egy újabb résszel. A komment határt levittem 5-re mivel tudom hogy úgysem kommenteltek 7-et egy újabb részért.
Igyekeztem izgalmas részt hozni, erre inkább szomorú részt hoztam, és az utolsó bekezdés számomra az ami igazán ösztönzött arra, hogy miért is szeretem a fiúkat. Én ezt képzelem el róluk, érdekel az hogy mások a világ, és maguk közt.
JÓ OLVASÁST! :)

-Stacy Knight-

Teltek a napok. Az idő gyorsabb volt, mint hogy feleszméljek. Most csak ülök az ágyamon, és halomnyi zsebkendő vesz körül. A szemeim dagadtak, és lassan már a semmi nem fog segíteni rajtam. Harry elment. Talán ez így jobb lesz mindkettőnknek. Talán nekem jobban. Jobb ha nem lát így, hót betegen fekszek ezen a nyamvadt ágyon, amin pár nappal ezelőtt még együtt feküdtünk egymásba gabalyodva. Azt hiszem ez a Londoni időjárás még nincs teljesen rendben az én immunrendszeremmel, eddig még nem betegedtem le így. Harry egyébként most elutazott négy rövidke napra Amerikába. Ah de jól megy neki nem? Ha kedve támad csak repül, és akkor jön haza amikor akar, leszámítva, hogy most valamiféle munkája akadt, és a többi fiú is követte. Eleanor ma átjön Williammel, ezért kimásztam az ágyból, és egy laza, itthoni öltözetet vettem fel, amit a melegítő nadrágot és egy bő pólót takar. Megmosakodtam, és elindultam egy szendvicset készíteni. Leültem az asztalhoz, és majszolni kezdtem két perce készült szendvicsemet.

Csengettek. Felpattantam az asztaltól, és az ajtóhoz csoszogtam. Lassan dugtam a kulcsot a helyére, majd elfordítottam és kattanás után már nyitva is volt az ajtó. Eleanor állt ott a kis újdonsült családtagjával. 

-Jó reggelt-nyomott egy puszit arcomra, majd beljebb sétált.

-Hogy vagytok?-ültünk le a kanapéra.

-Fáradt vagyok. Will  egész este fent volt. Louis sincs velem, most ez így nagyon rossz-fogta a fejét.

Elmosolyodtam, mindenki tudta hogy ez milyen nehéz lesz így. El is jól tudta.
William nagyon mozgékony kisfiú, ezt biztosan Louistól örökölte.  Kezemben tartottam a picit, amíg Eleanor elment telefonálni. William édesen mosolyog arc grimaszolásaimon, amit persze az ő jó kedv megtartásához csinálok. Pár perc múlva Eleanor még mindig a konyhában van, és a kicsi William meg kezd nagyokat ásítani. Fáradt. Állapítom meg, miközben kezdem elaltatni.
Már 1 óra van. Eleanor egy félórája ment el telefonálni, kezdek félni. Louisnak biztos nincs ennyi szabadideje, ha mégis engem miért nem hívott Harry? Lefektettem fent a vendégszobában kialakított kiságyba, amit direkt az ilyen esetekre csináltunk Harryvel, ha netán El vagy Louis itt tanyázna nálunk a kicsivel. Halkan sétáltam le a lépcsőn, majd indultam a konyha irányába. Benyitottam, és csak a hűtőt láttam meg a nyitott ablakot, amin áramlik befelé a hideg szél,illetve hallottam ahogyan Eleanor halkan szipog. Eleanor ott ült az asztal egy sarkában, és könnyeit hullatta. Oda sétáltam mellé, és leguggoltam elé. Megfogtam a kezeit, és szólásra bírtam.
-Eleanor mi történt? Ki hívott?-kérdezgettem.
Válasz nem jött egy jó néhány másodpercig. Szemeit összeszorította és még jobban csorogtak könnyei.
-El-ráztam meg a kezeit óvatosan.
-Lezuhant a repülő-motyogta.
Nem érttem. Mégis milyen repülő?
-Repülő? Milyen repülő?-homlokom ráncolva figyeltem ahogyan arc vonásai megkeményülnek, kezeimet megszorította.
-Lezuhant érted, lezuhant-vette ki kezeit a szorításomból, és arcába temette.
-De mégis melyik repülő? Ki volt rajta?-vettem el kezeit az arcától és rám nézett.
Nem válaszolt, de azt hiszem sejtettem. Úristen ne.
-Ugye nem?!-könnyesedett be a szemem, de még csak sejtéseim voltak a dologról.
Eleanor óvatosan bólogatott, és az én könnyeim is ömleni kezdtek. Nem hiszem el, mintha csak álmodnék, valaki csípjen meg. Miért? Miért történt?
-Eleanor ki hívott?-emeltem fel egy cseppet a hangom.
Nem válaszolt. Valószínűsítem a sírástól keletkezett gombóc okozta hogy még beszélni sem tud.
-Eleanor ki hívott?-szorítottam erősen a kezét, és hangosan beszéltem.
A gombóc nekem is kezdte elnyomni a hangom, de tudnom kell. Mégis honnan tudja, poénkodik-e, meg ezeket.
-Most hívott fel Harry. Louis és Liam rossz repülőre szálltak fel, és lezuhant. Istenem miért nem tudtak egyszer együtt maradni?-már szinte kiabált.
-Harry hívott?-kérdeztem vissza.
Oké tisztázzuk. Harrnek, Niallnek illetve Zaynnek semmi baja, oké. De akkor most Liam és Louis? Nem, nem az kizárt. És mi van ha mégis?
Felugrottam guggoló helyzetemből, és a telefonomért rohantam. 10 nem fogadott hívás. Basszus lenémítva hagytam. Feloldottam, és 8 Harry illetve másik kettő Zayn. Azonnal felhívtam Zaynt, mivel ő volt az első a nem fogadott hívások naplójában.
-Stacy miért nem vetted fel a büdös telefonod?-hangja sebezhetően hangzott.
-Zayn, mi történt?-kérdeztem halkan.
-Louis és Liam eltévedtek, és amikor bemondták a Londoni járatot másik kabinhoz mentek ami másfele vitte volna őket. 1 órája hívott Louis, hogy nem tudják hol vannak, és hogy segítsünk nekik. Majd fél órával ezelőtt mutatták a repülőtér TV híradójában hogy az egyik járat lezuhant, és feltételezik, hogy Liam meg Louis arra a gépre szálltak fel.-küszködött a levegő vétellel.
Nem hittem el. Nem igaz, mindig benne van Louis valami idiótaságba, de hogy Liam. Bekapcsoltam a TV-t, és a híreket kezdtem el nézni. Zayn még a vonalban volt, reméltem hogy még tartja. Eleanor lassan kijött a konyhából és leült mellém a kanapéra. Ketten néztük a híradót. És tényleg benne volt ahogyan egy repülőgép Dánia határánál lezuhant.
-Próbáltam hívni Louist, de ki van kapcsolva-motyogta El.
-Liam is-hallottam a telefon mögül Zayn hangját.
-Stacyvel beszélsz?-hallottam messzebbről Harry rekedtes hangját.-Stacy-vette el Zayntől a telefont, és füléhez szorította azt.
-Harry-bökte ki a nevét, nagyon most nem tudnék mit mondani.
-Halálra aggódtam magam miattad, miért nem vetted fel? Eleanornak meg mond meg, hogy nem lesz semi baj, minden jól fog alakulni-higgadtan beszélt, de néha megcsuklott a hangja.-Most le kell tennünk, Paul jön vissza a recepciós pulttól reméljük jó hírekkel szolgál. Szeretlek-mondta halkan majd kinyomta.
Esélyt nem adott arra, hogy mondjak valamit, vagy viszonozzam a szerelem kinyilvánítását.  Eleanor halkan zokogott, én pedig kezét fogtam próbáltam vigasztalni.
-Minden rendben lesz-könnyeim nekem is hullottak.
-És mi lesz ha nem? Kivel nevelem fel William-et?-kiabált.-Ki lesz aki mellettem áll mindig? Ki lesz majd velem? Ki lesz a helyettesítője a bandában?-állva kiabált és magyarázott.
-Nincs igazad Eleanor. Danielle ugyanezt éli át, de lehet neki meg sem mondták még.-higgadtan válaszoltam.
-Danielle-suttogta majd a földre esett.
Azonnal fölálltam, hogy segítsek neki felülni, de szemei csukva voltak.  Nem értem ezt az egészet. Miért mindig mi vagy a barátainkkal történik valami? Louis nekem kicsivel több mint barát. Eleanor arcát ütögettem, hátha feleszmél, de semmi. Óvatosan a kanapéra helyeztem, és felhívtam Perrie-t.
-Pez azonnal gyere hozzám. Eleanor elájult, mentőt nem akarok hívni, tudom miért ájult el. MOST AZONNAL-ziháltam és küszködtem a szavak helyes kimondásában.
-Otthon vagy?-kérdezett vissza idegesen.
-Siess-csuklott el a hangom.
Vizes rongyért rohantam, amit El homlokára tettem, és vártam míg Perrie megérkezik.
Csöngettek. Felálltam El mellől és lassan mentem kinyitni az ajtót. Reméltem, hogy Perrie, de alig pár perce hogy letettem a telefont. Kinyitottam az ajtót, és Danielle állt kisírt szemekkel a ajtóban. Tudja. Tudja mi történt.
-Stacy-borult a nyakamba és zokogott.
Erősen átöleltem, majd Eleanor mellé mentünk. El felébredt idő közben, valamilyen szinte megnyugodtam.
-Miért történt ez?-nézett rám kisírt piros szemeivel Dani.
Megrántottam a vállam és félre húztam a szám.

***

Ajánlott zene: Lua Eterna

2013.01.29.

3 nap telt el. A fiúk nem jelentkeznek. A twitter tele van a fiúk neveivel, és trendekkel melyben kérik vissza őket. Nem reagálnak. 1 hete nincs frisselve a profiljuk. Telefonjuk kikapcsolva, vagy csontig merülve. Miért nem reagálnak? Eleanor és Danielle nálam töltik azóta a napjaikat. Mindketten sírnak, és egymást húzzák.

Perrie lemondta a február 5-ére tervezett nagy koncert, és ő is ott van nálam mindennap. Mindig magamnál tartom a telefonom, remélem, hogy egyszer majd megcsörren és mondanak valamit. De semmi. Perrie most éppen ebédet csinál, amíg én takarítok. Eleanor búsan fogja a kezében Williamet, aki megállapításaim szerint mindent érez. Félek. Nem aludtam. Félek mi fog történni. Se Liam se Louis nem halhat meg. Érzem, hogy élnek. Ha rajta ültek a repülőgépen, akkor is tudom, hogy élnek. Csak egy visszajelzés kéne, hogy ne féljek tovább. De senki nem ad semmilyen visszajelzést. Hiányoznak. Hiányzik ahogyan Niall amikor átjön felfalja a hűtőt, és boci szemekkel vizslat miután igyekszem leszidni miatta. Hiányzik ahogyan Zaynt sosem lehet elrángatni a tükör elől ha menni készülünk valahová. Hiányzik, hogy Liam mindig megmondja a tutit, ő mindig tudja a megoldást. Hiányzik ahogyan Louis megölel, és próbál a testvéreként kezelni, ahogyan megnevetett, és ahogyan foglalkozik a kisfiával. Csodálatos apa. Hiányzik ahogy Harry este átölel, és fülembe búgja hogy: Szeretlek, ahogyan átkarol, ahogyan érezteti velem, hogy nem kell félnem, mert mindig velem van, ahogy esti csókot ad lefekvés előtt, amitől mindig pillangók repkednek a gyomromban. Ez mind hiányzik, mert ez az 5 fiú mindenben tehetséges. Tehetséges a zenélésben, abban ahogyan bánnak a rajongóikkal, ahogyan mindig életvidámak, ahogyan átélnek egy koncertet, amilyenek a magánéletben. Ők 5-en megteremtették azt, amit rengeteg együttes nem tudott volna véghez vinni. Meghódították a világot, és mind végig normálisak maradtak. Mert ezt csak azok tudják megállapítani akik velük töltik a napjaikat, tudjuk milyenek, és egyikőjüket sem a pénz vagy a hírnév hajtja. Ők öten mindenkit önzetlenül szeretnek, nem érdeklik őket, hogy utálók vagy sem. Ők mindenkiben csak a szépet és a jót látják, azt amitől embernek lehet nevezni az embert. Nem külső alapján ítélnek, ők mindenkit elfogadnak. A hangjukkal csábítanak, és felvidítanak ha szomorú vagy. Rengeteg lány életét mentették már meg, ami folytán a világ hálás nekik. És most egy repülő baleset akár mindent megváltoztathat. Talán nem lesz többé One Direction, de én még hiszek bennük. Tudom, hogy lesz, örökké lesz. Mert Liam és Louis bármi is történt velük, nem adják se perc alatt oda azt amiért ők megszülettek.  Élnek, ebben ezer százalékos vagyok. Most csak csendben ülök az ablak mellett, szakad az eső, dörög és villámlik, közben felidézem a fiúkat amikor esős időben bolondoztak. Ahogyan Louis vitte Harryt a hátán, és ahogy próbálták Liamet zavarni olvasás közben, ahogyan Niall egy adag hamburgerrel próbálta nézni a Spongyabobot, de Harry és Louis zavarták, ahogy Zayn aludni próbált, de Louis hozzádörgölőzött. Ezek a pillanatok azok amiktől tudnom, hogy ők mind nem azok akiket a rajongók egy premieren látlak. Ők mind szeretik egymást, és mindig készen állnak egy idiótaság végre hajtásához. Ők mind készen állnak egy új dal elénekléséhez, amit aztán a színpadon szívből énekelnek. 

Csend van. Eleanor olvas, William alszik, Danielle a telefonján nézi a közös képeket, amiket Liammel csinált, Perrie pedig a twitteren bóklászik, hátha megtud valamit. És én aki csak ül az ablakpárkányon, és nézi ahogyan az eső szakad, ahogyan remélem hogy megcsörren a telefonom, és ahogy várom, hogy ezt az 5 fiút újra láthassam, és átölelhessem. Mert ez mind hiányzik.