2013. december 29., vasárnap

Epilógus avagy utolsó rész. 2//13.rész.

- 1 évvel később -

Lassan 1 éve, hogy ott hagytam Londont, és az életemet, most pedig Magyarországon élek, a gyönyörű kislányommal akit Collins-nak neveztem el. Harry vonásai ismerhetőek fel az arcán, gyönyörű zöld szemek, formás száj, göndör haj. Alig 2 hónapos még, de már tudom, hogy Harryre hasonlít, és ő erről mit sem tud. Nem tud a gyermekről, nem tud arról, hogy új életet kezdtem apám halála után. Danielle eljött hozzám, körülbelül 3 hónapja, és akkor beszélgettünk erről, ő az egyetlen aki tudja, hogy terhes voltam, Harry gyermekével. 
-Anya elszaladok a boltba, veszek ezt azt Col-nak-szaladtam le a lépcsőn miközben a kabátom már javában rajtam volt.
Felkaptam a kocsi kulcsot majd kocsiba ugrottam és már mentem is. Gondolatban összeszedtem az összes dolgot, amit ma meg kell vennem. Bementem néhány bababoltba, vettem ruhákat Collinsnak, főleg rózsaszín ruhákat, és szoknyákat. Tudom, hogy én is mindig szoknyás voltam, mint, hogy gatyás, az utóbbi éveimben, a jó utóbbi 10 évemben, szerettem meg a nadrágot. Aranyos felsőket, és meleg takarót is vettem neki, jól jön a hideg teleken. Ezután egy élelmiszer boltba is beugrottam, vennem kell néhány dolgot otthonra is. Leparkoltam az egyik bejárathoz közel eső parkolóba, majd bezártam a kocsit. A 100 forintost bele helyeztem a kocsiba, melytől kivehettem a kocsit a bevásárláshoz. Elsőnek az üdítők felé sétáltam,majd édességek, és vettem a kihagyhatatlan gabonapelyhet amit szinte minden reggel eszek. Miután a pénztárnál méteres sor állt, tettem még egy pár kört az üzletben, hátha mire vissza érek újra, kisebb lesz a sor. Sikerem lett. Összesen 2 ember állt előttem, így aránylag hamar végeztem. Fizetés után, a valuta váltó mellett haladtam el, és éppen a font értékeit mutatták. Vissza gondoltam, amikor még kint éltem, mindenre ami velem történt ott, kint Londonban. A legjobb pillanataimat ott éltem meg, és ezt tönkre tettem. Tudom, hogy még szeretem Harryt, sőt tudom, hogy egykor szerelmes voltam Louisba, de ez egy röpke pillanat volt, nem fogható ahhoz a vonzódáshoz amit Harry iránt éreztem. Nekem ő volt mindig az a pasi, akiért mindent megtennék, még most is, hogy 1 éve nem követem minden lépését, így is, hogy azt sem tudom mi van vele. Hary rengetegszer hívott, keresett, de nem reagáltam, úgy gondoltam így könnyebb lesz. Gondolat menetem végén megráztam a fejem, és a kocsihoz indultam.Bepakoltam a cuccokat, majd a kocsit a helyére tettem, és beültem a saját kocsimba. Haza felé mentem, majd se kép se hang.

-Pár hónappal később-

Az orvosok és a szüleim szerint a balesetem óta, aminek persze nem én voltam a hibása, komoly amnéziát okozott. Kezdem belátni, fogalmam sincs arról, mi történt velem az elmúlt 20 évemben. Nem tudom, kié a gyermekem, anyuék szerint valami Harry nevezetű srác-é, életemben nem hallottam még egy ilyen nevet sem, de az biztos, hogy dallamosan cseng minden este a fülemben ez a név. Néztem az elmúlt év fényképeit, és rengeteg minden kiesett. Elméletileg Angliában éltem sokáig, de eljöttem. Anyu elmondta, hogy édesapámat a múlt évben vesztettem el. Mindent elmesélt, de nekem az egész egy mesébe illő sztorinak tűnik., mint egy igazi mese, tele izgalmakkal. Rengeteg képen egy göndör hajú sráccal vagyok, eszméletlen helyes, és anyu azt mondja, ő Harry. Ha ő az, piszok mázlista lehettem. Azt is elmondta, hogy én hagytam ott saját döntésből és sokáig keresett. Biztos szerethetett, és biztos bunkó volt, ha egy ilyen pasit ott hagytam. Nem tudom mi volt vele, de akárhányszor ránézek különleges érzés fog el, olyan amilyet nem éreztem még. Álmaimban is sokszor megjelenik, például a tegnapi álmomban, egy koncerten voltunk, és ő volt aki állt és énekelt. Boldog volt. Röstellem amiért semmire sem emlékszem, utálom magam emiatt.
-Stacy-nyitott be édesanyám az ajtón-Menjetek el Collins-sal sétálni, jót fog nektek tenni egy kis levegő-utasított.
Halvány mosolyt mutattam, majd Collinst bele tettem a baba kocsiba és elindultunk.  A napsugarak égették a bőröm, meleg van, nyár van, körülbelül 40 fok lehet. A madarak csiripeltek, Collins pedig élvezte, ahogyan az emberek megfigyelik, és néha leállítanak minket, hogy "Milyen édes ez a baba". Persze, hogy édes rám ütött, és ez csak szerény egoizmus. Sokat sétáltunk. Megálltunk az egyik parknál, leültem az egyik padra, míg Collins csak nevetett a mackó plüssén ami hangot ad ki ha megfogja a fülét. Imádom ahogyan kacag, mindig jó kedvre derít. A távolba nézek és nem hiszek a szememnek. Ő az? Komolyan Ő az? Az nem lehet. Ő Londonban él, mit keres itt? Úristen felém közeledik. Rám nézett. Felém jön. Mit tegyek? Csábos mosoly terül szét az arcán. Megint engem néz. Nem veszi le rólam a szemét. Zavar a tekintete.
-Szia-illedelmesen köszönt ahogy elém állt.
-Szia-halkan köszöntem, majd felálltam eddigi ülő helyemről.
-Az én nevem Harry, Harry Styles-nyújtotta a kezét.
-Stacy Knight-Ráztam vele kezet.

-5 év múlva-

Az amnéziám elmúlt. Mindenre emlékszem. Harryre volt szükségem ahhoz, hogy tudjam mi volt velem. Már tudom miért hagytam el akkor, és tudom miért jöttem újra vissza hozzá. Ahogyan megcsókolt, és ahogyan a kezem fogta meg, minden agysejtem beindult és beugrottak szépen lassan a képek. Nem haragudott amiért eltitkoltam, hogy terhes vagyok, azt mondta Danielle mindent elmagyarázott neki, és megérti. Azóta Collins 5 éves, és a fiúnk David pedig már 2 éves.  Boldog család vagyunk. Londonban élünk, egy hatalmas házban. A One Direction azóta is egyben van, de ne nincs rendszeres fellépésük. A rajongóik nem hagyták őket cserben, mindig velük voltak. Ők igazi rajongók. Mindenben támogatják a srácokat, még így is, hogy mindenkinek van családja, vagy partnere. Zayn és Perrie 3 éve házasodtak össze, és van egy kislányuk Emily a neve, ők is itt Londonban élnek. Gyakran átjönnek hozzánk, ahogyan Louis és Eleanor is. Ők három csöppséggel büszkélkedhetnek, William már 6 éves, Rosette 4, és Carlos pedig 2 éves. Nem akarnak nagyobb családot szerintük épp elég 3 gyerek. Liam és Danielle is összeházasodtak, és Dani most várandós kis lányukkal akit Allison-nak fognak hívni, és ott van Niall aki Olíviával házasodott össze, és nekik is két gyermekük van, Kate és Cortez, ők pedig Írországban élnek, de gyakran lejönnek hozzánk Londonba. A szüleim is ide költöztek a táv miatt, így sokkal jobb, mert itt vannak mindig velem. Apu halála nehéz időszak volt, de anyu mára tovább lépett és összejött egy gazdag pasassal itt Angliában. Bella itt jár gimnáziumba, és ebben az évben fog érettségizni. Boldog vagyok itt. Tudom, hogy ez a helyes döntés. Minden csók után újra szerelmes leszek Harrybe, semmi képen sem hagynám őt újra elveszni. Az esküvőnk örökké a szívemben marad. Szeretem, és örökké szeretni fogom csak Őt.




-És ezzel a London 1D and me bezárta Kapuit-

Köszönöm nektek, hogy megírhattam ezt a blogot, és végig figyelemmel kísértétek Harry és Stacy változatos kapcsolatát, szeretlek titeket ♥♥

12 megjegyzés:

  1. Drága írónő! rengeteg érzés kavarog bennem, rengeteg emlék amit nincs szivem elengedni. jobban mondva nem is fogom soha elengedni ezt a csodás blogot, mert az emléket senki sem veheti el tőlem <3 pont olyan lett az epilógus amilyenre számítottam, csodálatos, meghitt és egyben csupa csupa érzelem :) hálás köszönetem minden egyes részél amit hoztál nekünk, mi az olvasóid részese lehettünk egy történetnek amit te váltottál valóra :) köszönöm, és köszönöm minden olvasód nevében is hogy egy ilyen bloggal büszkélkedhetsz magad mögött. nem lehetett egyszerű megírni de te megírtad és ez elismerést érdemel! leírhatatlan ez az egész mennyit jelentett nekem, így egyszóban összefoglalom: IMÁDTAM <3 bár még most is könnyezem..és kitudja meddig de egy biztos, az érzés örökké megmarad! örökkön örökké a szívemben fog élni ez a blog! szeretlek, millió puszi :* mégegyszer köszönöm!!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is köszönöm a kedves szavaid Marcsi! Eszméletlen jól esik, hogy imádtad a blogom, és a szívem szakad meg, hogy befejeztem, de soha semmi nem mehet örökké. Még egyszer köszönöm szavaid!
      Sokszor ölel és puszil Allison R xxx

      Törlés
  2. Annyira csodálatos ez a blog.♡
    Gratulálok! Én most kezdtem el egy blogot.:) ez a blog nagyon sok ihletett ad/adott.♡
    Ne te köszönd,mi köszönjük,hogy az olvasóid részévé válhattunk. Úgyhogy nagyon szépen köszönjük♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen ez esetben örülök neki :))

      Sokszor ölel és puszil Allison R xxx

      Törlés
  3. Imádom! Komolyan tökéletesen írsz! És Happy And lett :) :3♥ Nagyon ügyes vagy! :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és igen ennyi érzelem után nem volt szívem nem Happy End-del befejezni :))
      Sokszor ölel és puszil Allison R xxx

      Törlés
  4. Ez volt életem legeslegjobb blogja. Itt mindig volt valami izgalom, valami csavar, és telis tele volt érzelmekkel, bele éltem magam a szövegbe mindig, és ettem a szavakat, csak sajnos mára elfogytak a szavak, de abban biztos lehetsz az összes blogodnál én ott leszek, és várni fogom az új részeket. BÜSZKE ALLISONER! <3

    Puszi Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ezeket a szavakat! <3
      Sokszor ölel és puszil Allison R xxx

      Törlés
  5. Imádlak téged, a blogod, az írásod, meg mindened. Tehetséges vagy akár hiszed akár nem! Imádom a blogod és persze minden mást is! A te blogod vezeti nálam a blogversenyt. ( A második a barátnőmé :D ) Nyugodt lehetsz ez a blog után is olvasom a többidet!

    VálaszTörlés
  6. Amikor szétszedtem őket, ki tudtalak volna nyírni!!
    Amúgy nagyon jó lett az egész történet. Sajnos, csak most a blog lezárása után találtam rá a blogra, de nem bántam meg, hogy neki álltam!!
    Nagyon jó lett az egész! ♥♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik a blogod,nagyon sok izgalom volt benne, és ez teljesen feldobta az egész történetet. Egyáltalán nem bántam meg h elolvastam IMADOM. *-*

    VálaszTörlés